Blog magyarul tanulóknak - Blog for learners of Hungarian

Egy kis magyar

Egy kis magyar

Magyar film nyerte a Berlinale fődíját

KÖZEPES

2017. február 21. - egykismagyar

                              PDF-formátum ITT.

Enyedi Ildikó új filmje, a Testről és lélekről nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medvét a Berlini Filmfesztiválon. Enyedi Az én XX. századom című filmjével lett ismert, amely 1989-ben Cannes-ban Arany Kamera-díjat kapott. Az elmúlt 18 évben csak rövidfilmeket készített és a Terápia című HBO-sorozatot rendezte. A Testről és lélekről forgatása 2015-ben kezdődött. 

Enyedi Ildikó. Kép: © Maximilian Bühn Wikimedia

A film két főszereplője egy vágóhídon dolgozik, az 50 év körüli Endre (Morcsányi Géza) pénzügyi igazgató, a 30-as Mária (Borbély Alexandra) pedig az új kolléga, minőségellenőr. Mária nagyon precízen dolgozik, de nem illeszkedik be a közösségbe, egyedül ebédel, nem beszélget a kollégákkal, nem vesz részt a munkahelye szociális életében. Endre is zárkózott személyiség, nincs családja, egyedül él. A film kettejük különös szerelmi története: minden éjjel szarvasként találkoznak álmukban, együtt isznak a patakból, együtt keresnek élelmet, együtt futnak az erdőben. A film a férfi és a nő kapcsolatát mutatja be az álmokban és a cseppet sem romantikus vágóhídi valóságban.

Érdekesség, hogy a filmben szereplő állatok igaziak: Góliát és Picur, a két szarvas a férfi és női főszereplőt játsszák az álmokban. A jeleneteiket a Bükkben vették fel, 5 napig dolgoztak velük. Hogy hogyan, az ebben a videóban látható:

A filmet 2017. március 2-án mutatják be a magyar mozik, de több európai országban és valószínűleg Amerikában is játsszák majd. Addig is itt az előzetes:

Források: Berlinale, HVG, Híradó

  • rendez vmit – irányítja a film készítését
  • forgatás, -ok, -t, -a – filmkészítés kamerákkal
  • vágóhíd, -hidak, -hidat, -hídja – hely, ahol állatokat ölnek meg a húsukért
  • pénzügyi – financiális
  • minőség|ellenőr – foglalkozás, azt vizsgálja, hogy milyen a termék (itt: a hús)
  • be|illeszkedik vhová – integrálódik
  • zárkózott – befelé forduló, introvertált
  • álom, álmok, álmot, álma képek, amelyeket akkor látunk, amikor alszunk
  • patak, -ok, -ot, -ja nagyon kicsi folyó 
  • személyiség, -ek, -et, -e – jellem
  • cseppet sem – egy kicsit sem
  • jelenet, -ek, -et, -e – egy rövid rész egy filmben

A bejegyzés trackback címe:

https://egykismagyar.blog.hu/api/trackback/id/tr8412277981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása